Tehetséggondozás

 

A 2010/2011 – es tanévben helytörténeti szakkört tartottam hetente. A foglalkozás a 8. évfolyamon lett meghirdetve, elsősorban humán érdeklődésű diákok részére.

Fő célunk: a helytörténeti eseményeket, helyszíneket megismertessük a gyerekekkel. Nap, mint nap elmennek a helyi épületek, emlékművek mellett, amiről azt sem tudják: mit ábrázol, mikor vagy miért épült.

A szakkör során feltérképeztük szülőfalujuk helyét, történetét. Megkerestük a helyi emlékműveket, megnéztük: milyen személyes kötődés fűződik/fűződhet hozzájuk. (I. és II. világháború, 1956)

A terepjárást minden esetben elméleti anyagok bemutatása előzte meg a helyi Vehiculum – Házban. Így az elméleti anyaghoz hozzá tudtuk kapcsolni a helytörténeti gyűjtemény tárgyait is. Pl.: Besenyszög egyházi alapítása, római katolikus templom és kápolna, hidak, háztípusok és jelképeik, szakrális és történelmi emlékhelyek.

Emellett meglátogattuk a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár kiállításait.
Várt eredmény: a diákok megtanuljanak nyitott szemmel járni saját szülőfalujukban, megtanulják a helyi építményeket, mint örökséget tisztelni, és azt tovább is tudják adni. Megszeressék a múzeum, mint intézmény nevelő és kulturális szerepét.

 

Az esemény képeinek megtekintéséhez kattintson ide

 

Vissza az előző oldalra